Egy következő "lecke": magunkat szeretni. Hát nem egyszerű? Nekem nem.

Ha van valaki, akivel együtt tényleg az egész életedet le fogod élni, együtt fogsz megöregedni és jóban, rosszban, egészségben, betegségben együtt leszel, az saját magad. Gondoltál már erre így? Szerintem sokan könnyebben megígérjük ezeket egy másik embernek házastársi eskü formájában, mintsem magunkkal ilyen hosszútávú hűség és szeretet szövetséget kötnénk.

Fel tudod sorolni 10 hibádat? Akár 20-at is? És ugyanennyi szerethető tulajdonságodat?

Én mára már fel tudom sorolni a jó tulajdonságomat, amiket én szeretek. Van bennem sok szeretet, érzékenység, érzelemgazdagság, figyelmesség, empátia, humor, jóindulat, rendszerszemlélet, gyakorlatiasság, problémamegoldó képesség, állatszeretet, intuitív képesség, asszociációs képesség, kreativitás, eredetiség, spiritualitás, nyitottság, őszinteség, kiváncsiság, alázat.
De néha mégis azt gondolom, illetve félek attól, hogy ezek mások számára nem érdekesek, feleslegesek, a mai viágban nem ezekkel lehet érvényesülni, stb. Persze közben nem akarok olyan lenni mint mások, élvezem amit egyedinek tartok magamban, csak még az hiányzik és azon vagyok, hogy ezekből önbizalmat is tudjak meríteni. Hogy annyira szeressem ezeket a tulajdonságaimat, hogy ne bizonytalanítson el, hogy a körülöttem levő világ nem ezekkel van elfoglalva és másoknak is magabiztosan megmutathassam magam.

Ez az önszeretet, önismeret egyik része. De van nálam egy másik is, aminek a tünetei már baromira zavarnak, ezt még helyre kell tennem.

Nem tudom más hogy van vele, de nekem vannak olyan dolgok, amik tudom, hogy örömet okoz(ná)nak, de mégis csak különleges alkalmakra tartogatom őket. Nem hallgatom meg a kedvenc számomat minden nap, csak ha extra turbózásra vágyom. Nem főzöm meg a kedvenc kajáimat, nem veszek minden nap habfürdőt, nem a legszebb bögrémből teázom és még sok ilyen. A legfurcsább az, hogy másokat viszont nagyon tudok erre buzdítani, hogy megérdemlik hogy apróságokkal lepjék meg, ajándékozzák meg magukat. Miközben én már egyre kevésbé csinálom így. Sőt, ha egyedül vagyok ez még rosszabb. Rendszertelenül eszem, alig iszom, nem terítek meg rendesen, nem ágyazok meg rendesen. Egyszerűen mindaz a törődés és figyelmesség, amit mások iránt fáradhatatlanul és boldogan megteszek, magamért nem megy. Arra lusta vagyok, nincs motivációm, nem okoz sikerélményt. Alapvetően szeretek néha egyedül lenni, nem zavar a saját társaságom :), de valahogy ezek az alapok, mint evés-ivás-mozgás-alvás ilyenkor teljesen szétzilálódnak. Nem jó ezzel szembesülni. De valószínűleg időszerű.

Te meg tudod engedni magadnak, hogy az igazi belső vágyaid szerint élj? Hogy jó értelemben véve előtérbe helyezd magad, hogy igazán kényeztesd, jutalmazd magad még akkor is, ha semmit nem tettél amivel ezt külön ki kell érdemelni? Azt hiszem nálam itt van a kulcs, kell valami, ami miatt ezt megérdemlem magamtól. Hülyeség, de jelenleg így működöm.

Egy kisgyereknek minden megadunk amit csak tudunk (most vonatkoztassunk el az anyagiaktól), finom és megfelelő minőségű ételt, elég folyadékot, meleg otthont, biztonságos felszereléseket, fejlesztő játékokat, jó levegőt, mozgást, szórakoztató programokat, együttléteket, áradó szeretetet, végtelen időt és türelmet. Pedig nem tesznek semmit, "csak" léteznek.

Akkor felnőttként ez hogyhogy nem jár magamnak? Miért csak a párom kedvenceire figyelek? Ha elutazott pár napra, miért az ő kedvenc műsorát veszem fel a TV-ből, miért nem tartok táncos film maratont vagy vagyok nyakig arcpakolásokban és eszem a kedvenc húsos kajáimat vagy megyek el egyedül sétálni a kedvenc sziklámhoz, amikor olyan szépen süt a nap? (Aztán miért haragszom magamra, ha besötétedik és ő hazaér és már mindebből nem lesz semmi amire pedig ott volt egy csomó időm?)

Miért érzem önzőnek, hogy egy finom húsos kaját készítsek magamnak, amikor tudom, hogy abból a párom nem "ehet", mert ő nem eszik húst? Miért érzem hogy ez nem fair, hogy olyat főzök amiből őt eleve "kizárom"? (Ő nem várja el ezt tőlem, ő maga is főzött már nekem húslevest, tehát ez csak egy belső gát.) Miért csak akkor főzöm meg magamnak, ha egyúttal a húsmentes változatát el tudom készíteni neki is? (Ismétlen nem ő kéri, ő arra kér hogy egyek húst mert tudja, hogy a lételemem...) :(

Pár hét múlva lesz egy kutyám, már mindennek utánaolvastam, hogy mi lesz számára az ideális étrend, táp, fekhely, napirend, mozgásigény, minden. A sajátomról csak elég halvány fogalmaim vannak...

Most hogy ezt így írásban is összefoglaltam, még jól fel is húztam magam. Szuper.

De azt hiszem ez is az önszeretet része, megismerni és elfogadni amilyen vagyok. Azzal együtt amilyen most vagyok, és azzal együtt amilyen nem vagyok, feltételek nélkül, jelen időben. Egyszerűen csak úgy ahogy létezem, csak azért, mert létezem. Mert megérdemlek minden földi és égi jót, csak azért, mert létezem.