Testi-lelki egyensúly blog

Csernus doktor egyik előadásában hallottam, hogy a félelem azt jelenti, hogy egy sötét szobában keresünk egy fekete macskát, ami nincs is ott. Elgondolkoztató, nem?

A félelem lehet indokolt vagy indokolatlan. Utóbbival - szorongás és pánikrosszulétek formájában - együtt élek már közel két éve, jól ismerem milyen ereje van. De csak ha hagyom.

Egy ideje minden komolyabb rosszulléttől mentesen élem az életem, a kisebbeket pedig legyőzöm ügyesen (ld. korábbi bejegyzésemet a tippekről). De bizonyos szituációkat, ahol azt érzem/hiszem/képzelem hogy térben vagy időben bezárt leszek, még nem vállalok be. Egyre több programon részt veszek, tervezetten és spontán egyaránt, de megfigyeltem hogy mindezt ismerős környezetben és hozzám közeli emberek körében teszem szívesen. Ez is nagy előrehaladás, de még mennyire!

De szeretnék még tovább haladni, tanfolyamra járni, bejelentkezni fogorvoshoz, beülni színházba vagy moziba néha, vagy újra repülőre ülni. De ha ezekre gondolok, még erőt vesz rajtam hogy félek, hogy az adott szituációban majd rosszul leszek. Félek a rosszulléttől. De mi is a rosszullétem? Valójában egy nagyon erős félelemérzet, a maga testi tüneteivel. Vagyis ha félek a rosszulléttől, az azt jelenti hogy félek a FÉLELEM-től. Ez a kép most állt össze bennem.

A félelem viszont félelemmel táplálkozik. Ha félek tőle hogy pánikrohamom lesz, azzal figyelmet, energiát fordítok rá és ezzel kvázi táplálom is. És akkor tényleg elhatalmasodhat (azt tudjuk hogy a gondolatoknak milyen teremtő ereje van). És így egy ördögi körré válhat az egész, mert újra lesz egy friss rosszullét élményem, ami újra "megalapozza" hogy félve várjam a holnap szituációit.

Viszont ez azt is megmagyarázza, amit már korábban tapasztaltam, és szintén a "túlélési" technikák bejegyzésben írtam róla, hogy ha el tudom terelni a figyelmem a félelmeimről, valami nagyon leköt (munka, hobbi, játék, zene, sport), akkor sosem vagyok rosszul! Tehát ha a figyelmemet nem a félelemre irányítom, hanem valami másra, akkor minden rendben van. Ez azt jelenti, hogy a félelem és a pánik nem egy kívülről érkező kiszámíthatatlan tényező, hanem bennem születik és én magam meg is tudom szüntetni!

HEURÉKA!

Fentieket nekem az is alátámasztja hogy nekem tipikusan "üresjáratokban" szokott elindulni a rosszullét, ha várakoznom kell, ha van időm szabadon gondolkozni és nem köt le igazából semmi. Tehát, amikor érzem hogy elindul bennem a félelem (=pánik), a következőket tehetem.

Megkérdezem magamtól, hogy itt, most, ebben a pillanatban mitől félek valójában? Ha felismerem hogy valami jövőbeli "képzelt" szituációtól, akkor az ugye nem indokolt. Majd ott akkor ha kell, reagálok. Ezt egy pillanat alatt fel lehet ismerni és onnantól nem kell foglalkozni az ilyen típusú félelemmel. Nem azt mondom hogy tagadni kell a félelmet, de ha belenézünk, józan ésszel átgondolva rájöhetünk hogy megalapozatlan és ettől máris szertefoszlik.

Ha érzem a félelem tüneteit, nem bénulok bele, hogy jajjaj, most mi lesz, hanem gyorsan találok valamit/valakit amivel le tudom kötni a figyelmem. Valami olyan kell amiben a figyelmemnek aktívan részt kell vennie, amit az adott szituáció megenged. Pl. megpróbálok felidézni egy dalszöveget, fejszámolást végzek, lerajzolom aki velem szemben ül, felhívok valakit, stb. Mindegy hogy ez most így bután hangzik, az adott helyzet kibírása a cél.

A félelmekkel szembe kell nézni, a félelmet le kell győzni, de sem elkerülni sem szégyellni nem kell. Mindenki fél vagy félt már valamitől, ez teljesen normális, ez nem betegség!
A félelem kibírható!

Úgy is el lehet képzelni, mintha lenne bennünk egy kisgyerek, vagy egy kis ijedt nyuszi, aki nagyon fél és valahogy meg akarjuk nyugtatni. Képzeljük el, mit csinálnánk vele, mit mondanánk neki? Nem hiszem hogy türelmetlenül leteremteném hogy hagyja már abba (mint ahogy néha magammal tettem).
Sokkal inkább megölelném, megsimogatnám és azt mondanám neki, ne félj amíg engem látsz, majd én vigyázok Rád, nyugodj meg, itt biztonságban vagy.