Gyerekkori álmom: "állatorvos" leszek!
Repes a szívem! Ma van kutyátlanságom utolsó napja, holnaptól lesz egy kiskutyánk! Úgy 30 éve vágyom erre, de gyerekkoromban otthonra nem lehetett, aztán a multiknál túlórázva megint csak nem lehetett. De most lehet! :)))
Kislányként állatorvos akartam lenni, mert azt gondoltam, az állatorvosnak az a dolga hogy kiskutyákat, kiscicákat és kisnyuszikat simogasson :))). Ez volt a konkrét eképzelésem. Aztán Apukám felhomályosított, hogy ez nem pont így van, de az állatok szeretete később is megmaradt. Nagyon sokat olvastam és olvasok állatokról, állatorvosokról, az állatok intelligenciájáról, etológiáról, kutyázásról, állatokkal segített gyógyító munkáról, állat és ember kapcsolatáról.
Aztán néhány éve a kedvesem vizslájával elkezdtem a kutyák csodás világával, ösztöneivel, intelligenciájával, együttműködő képességével a gyakorlatban is megismerkedni. Ekkor még csak egy-egy családlátogatás alkalmával tudtam Rozival lenni. Aztán elkezdtem komolyabban foglalkozni ezzel a témával, kikapcsolódásként kutyasulik bemutatójára vagy kutyamenhelyekre jártunk, klikker tréningre mentünk, Victoria Stilwell majd Cesar Millan műsorait bújtam, terápiás kutyás alapítvánnyal leveleztem, pedig kutyám még sehol.
Amikor úgy fél éve Rozi nálunk töltött 3 hetet, valami átkattant. Elbűvölt és előhozta a gyerekkori vágyakozásomat. Alig akartam hazaengedni (pedig tudom, hogy fontos otthon lennie) és ürességet és kilátástalanságot éreztem. Aztán a sok álmodozás és hosszas gondolkodás egyszercsak összeért és februárban megszületett a döntés, legyen egy kutyánk. Az élet hozta is hozzá a helyzeteket, hamar találtam tenyésztőt ahol egy gyönyörű kutyalány épp vemhes volt. És most itt vagyunk 8 héttel később, Almára várva.
Szerintem jó eséllyel terápiás kutya lesz belőle, ha máshol nem is, nálunk a családban biztosan. De azért szeretnénk ha idővel tényleg ki tudnánk képezni erre a csodálatos munkára és másoknak is örömet okozna, segítséget nyújtana. Szóval nagy feladatai lesznek a kis hölgynek (természetesen az ösztöneire, alaptermészetére építve, játékosan, velünk együttűködésben fog segíteni). De ez még a jövő zenéje, most csak az a dolga hogy egy vidám és aktív kölyök legyen. Hogy bolondozzon, játsszon, megismerje az új otthonát és minket.
Leendő gazdiként érdekes kettősséget fedeztem fel magamban.
A felnőtt oldalam nagyon próbál felkészülni, mindennek utánajárni, gondosan kiválasztani a felszerelést, odafigyelni a táplálásra, napirendre, egészségre, betartandó szabályokra, nyugodt légkörre. Mert ugye kutyát tartani nagy felelősség. Aztán ott van bennem a kis "állatorvos" gyerek is, aki majd kiugrik a bőréből annyira izgatott, aki számolja a napokat, az órákat a kis pajtás érkezéséig és semmi más nem érdekli. Aki elképzelhetetlennek tartja, hogy felnőtt módjára nyugodtan találkozzon a kiskutyával, mert csak ugrándozna naphosszat örömében. Akinek majd kiugrik a szíve még a gondolattól is, hogy egy kutyával oszthatja meg az életét ezentúl. Mert ugye kutyát tartani nagy boldogság!
Ez a kettősség nagyon viccesen megmutatkozott a hétvégén. Elmentünk az állatorvoshoz előzetesen megbeszélni, hogy milyen oltási programot javasol, mikor hozzuk el hozzá először a kis lurkót, mire figyeljünk, stb. Csak szép felelősségteljesen. Aztán beléptünk a rendelőjébe és amikor kicsit tétován nézett ránk, hogy állat nélkül érkeztünk, váratlanul előugrott belőlem a gyerek, szökkentem egyet és elrikkantottam magam: lesz egy kiskutyánk! :))) Jót mosolyogtunk, magam is meglepődtem hogy ez így kifakadt belőlem, de olyan jó érzés volt!
Nem tudom leírni amit érzek. Gyerekkori álmom fog beteljesülni és itt állok a küszöbén. Még születése előtt kinéztük, hogy honnan szeretnénk, azóta csak cammognak a napok, hetek. Valahol persze kellett is ez a felkészülési idő, hogy tényleg át tudjam élni minden fázisát. Izgalmat, ijedtséget ("úristen, tényleg lesz egy kutyánk?"), türelmetlenséget, elbizonytalanodást, elhatározást, várakozást, örömet, mindent.
Fura, de van egy kis ijedtség is amikor az ember az egyik nagy álma küszöbén áll. Amikor a dédelgetett kép valósággá válik, amikor a bennem élő gyerek felnőtt fejjel, marketinges diplomával mégiscsak "állatorvos" lehet. De hát a lelkem nem felejt, nem felejti el hogy mire vágyott egykor, és a lelkem boldog most. Nagyon. Ezt szerettem volna Veletek megosztani.
A legnagyobb tanulság számomra, hogy a dédelgetett álmokat nem szabad örökre dédelgetni, egyszercsak valóra kell váltani! :)
Kívánom Nektek is, hogy a legkedvesebb gyerekkori álmaitok is valóra váljanak, és még akkor se tegyetek le róla ha várni kell rá, vagy ha átmenetileg úgy nézne ki, hogy nincs esély rá. A lelketek fogja tudni, hogyan legyetek boldogok.
Maradva a gyerekkornál, Hamupipőke dala az álmokról magyarul és angolul:
ui: Lesz egy kiskutyáááááááááááááááááááááááááánk!!! :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
