No stress, no panic, no problem!
Fenti mondat egy török bazári árus szájából hangzott el tavaly szeptemberben, amikor egy üvegcse lepottyant a polcról, miközben a boltjában nézelődtünk...nem sokkal később átéltem életem első pánikrohamát (bár még nem tudtam, hogy az az volt).
Ahhh, bárcsak már akkor magamévá tudtam volna tenni a fenti sorokat! Olyan egyszerűnek hangzik, nem? De igazán belegondolva mennyi mindent el kell engedni, hogy ez így legyen: no stress, no panic, no problem! Elengedni a félelmet, a másoknak megfelelni vágyást, a biztos(nak tűnő) dolgainkhoz és érzéseinkez való ragaszkodást, a régi fájdalmakat és sérelmeket. El kell engedni, különben a pohár túlcsordul. Hányszor hallottam már ilyenről. De neeeeeeeem, én azt választottam hogy szépen, az egészről mit sem sejtve (vagy éppen a folyamatot magam előtt is tagadva) meglátogassam a szorongás és pánikbetegség mélységes bugyrait, és az abból való kilábalás utolsó fogódzójaként térjek rá az önismeret rögös útjára...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
