Vissza a jövőbe?
Helyre kéne tennem már ezt a dolgot. Valamiért még mindig arra törekszem hogy ez a szorongásos-pánikos rémálom véget érjen és mintha sosem történt volna meg, én visszakaphassam a régi életem, amikor még "minden rendben volt". A szeretteim visszakaphassák a régi felszabadult énemet, a lányt akire lehet számítani, akiről lehet tudni hogy mindenben szívesen segít és aktívan résztvesz. Okosan, ügyesen, a konvencióknak többé-kevésbé megfelelően halad az útján.
Ahogy ezt írom, megint sikít bennem a kis hang. "Te tényleg azt hiszed hogy akkor voltál jól? Hogy akkor volt minden rendben? Az, hogy a külvilág szerint jó úton haladtál, elég hogy azt hidd, minden rendben volt? Tényleg kielégített azon igyekezni hogy mindenki más (vélt vagy valós) elvárásainak megfelelj? Tényleg az volt számodra a felszabadult időszak amikor a lelked szőnyege alá sepert dolgoktól már fejlődni és haladni sem lehetett? TÉNYLEG?!"
Hát persze hogy nem. Az nem volt felszabadult, de biztos volt és biztonságos volt. Ott jól ismertem mi után mi következik, megszokott volt, ezért adott egyfajta biztonságot. De ez nem jelenti azt, hogy jó is volt és rendben is volt. Ezt belátom, de mégis....
Vágyom arra, hogy a környezetem azt mondja, "welcome back", üdv újra a körünkben, látjuk hogy már jól vagy, hiányoztál és örülünk Neked. És ezt nem tudom megmagyarázni, hogy miért kívülről várom ezt megint. Hogy miért nem hiszem el a saját belső érzésemnek azt, hogy tökéletesen jó úton haladok. Hogy ez az alternatív jövő a sajátom ezentúl. Nem tudok és nem is lenne jó visszamenni ahhoz a tavalyi útelágazáshoz és azt az utat folytatni, ugyanonnan.
Az már nincs. Mostmár egy párhuzamos valóságot élek, ami minőségben kilométerekkel magasabb és mélyebb (úgy értem tartalmasabb, értékesebb) mint az az út, amit elhagytam. De hát az én kis fejemnek zavaró, hogy nem tudhatom előre, merre is visz az új út. Tele van bizonytalansággal amit nekem nehéz elfogadni és szeretni. Pedig a bizonytalanságban ugyanúgy ott van a csodálatos történések, a fejlődés lehetősége is! Sőt! Abban van csak meg a lehetőség igazán! Úgyhogy felesleges a múltba vágyódni.
Inkább vissza kell térnem a jövőmbe. Nem kell félni tőle, csak bátran lépkedni az úton és biztosnak lenni abban, hogy jól döntöttem az útelágazásnál. Magamban, az érzéseimben és a döntéseimben biztosnak lenni. Ennyi.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
