Elengedés - itt és most
Aki valamennyire megpróbálta már egyensúlyba hozni a lelkivilágát, biztosan az elsők között találkozott a feladattal: elengedés.
Önsegítő módszerek, önismereti könyvek szerves része ez a téma, sokféle megfogalmazásban találkozhatunk vele: engedd el, tedd le, hagyd hátra, képzeletben vágd le magadról a szálakat, öntsd ki a teli kelyhet, engedj el mindent ami visszahúz és nem engedi hogy a jelenben légy.
Engedd el a haragot, a fájdalmat, a múltat, az önvádat, a neheztelést. Engedd el a szorongást, a félelmeidet, a megfelelni vágyást, a jövő miatti folytonos aggódást. Engedj el mindent, ami a múlt vagy a jövő és foglalkozz az itt és mosttal.
Kis logikus énemnek ez nagyon szimpatikus és érthető gondolat volt: magamért csak ebben a pillanatban tudok tenni, de ha ezt a pillanatot elfecsérlem arra, hogy a múltat elemzem, vagy a jövőt próbálom előre kisakkozni, akkor nem sokat tudtam tenni magamért most és az életkedvem, energiám is elfolyik. Na akkor ezen változtatnom kell!
Aztán amikor napjában 26-szor vettem észre hogy a kis elmém mindenfelé jár az időben, csak a mostani pillanattal nem kezd semmit, akkor kezdett zavarni a dolog. Azt hittem, könnyebb lesz.
Ahogy már korábban írtam, én sokféle segítséggel másztam ki a pánikbetegségből. Agykontrolloztam (ott már az alaptanfolyamon is van egy elengedés, megbocsátás relaxáció), shiatsu gyógyász tanított a jelenben lenni, kineziológiával kerítettünk elő és írtunk felül múltbéli negatív hatásokat és pszichológiai ülések sorozata szólt arról hogy "miért pont én?!" sértődöttségét feloldjuk. Ha visszanézek, mindegyikben közös volt az elengedés témája. Aztán amikor nemrég újra előjött ez, hogy el kell engednem a múltat, nagyon megijedtem. Két és fél év kemény önismereti út áll mögöttem, és még mindig van mit elengednem, még mindiiiiiig?
És akkor felhomályosítottak: ami tegnap történt már az is a múlt, és ami délután fog történni, az is a jövő. És ebben az adott pillanatban nem tudod megélni egyiket sem, mert az egyik már mögötted van, a másikhoz pedig még nem értél oda.
Ezért ez egy folyamatos feladat, nem lehet azt mondani hogy én elengedtem ezt és ezt és akkor én köszönöm szépen, készen vagyok. Ahogy újabb pillanathoz érünk újabb múlt és új jövő keletkezik, amivel kapcsolatosan újra előjön az elengedés. Vagyis ezen folytonosan dolgozni kell és csak nagy tudatossággal lehet állandósítani, nekem eddig csak pillanatokra sikerült.
Azokban a pillanatokban, amikor ez sikerül, nekem az egy furcsán üres és bizonytalan, mégis könnyű és szabad állapot. Az ember fel tud egy kicsit lélegezni, hogyha épp nem magát vagy másokat ostorozza valami elmúlt történés miatt és nem azon aggódik hogy mi lesz holnap. Ugyanakkor ez a légüres tér kicsit ijesztő is tud lenni nekem, talán csak azért, mert nem vagyok hozzászokva. Azt hiszem, ezt az "üres kehely" állapotot szokták belső csendnek nevezni. Amikor csak vagyok és ezt tudatosan hagyom.
Nekem tehát az elengedés és a jelenben lét valahogy összefonódnak. A mostani tudásom szerint ez egy olyan állapot, amikor nem a múltbéli dolgokból definiálom magam, nem ezek az építőkockáim, hogy én egy olyan ember vagyok akivel ez és ez történt, adottak az anyagi körülményei és olyan sors vár rá mint a xy-ra, stb. Hanem az adott pillanatban félre tudom tenni, kiürítem magamból ezeket a korlátozó dolgokat és meg tudom engedni magamnak hogy csak legyek az, aki vagyok. Ezekben a pillanatokban sok minden történhet. Észrevehetem a napsütés melegét, észrevehetem a másik ember jó tulajdonságát, az ételem finom ízeit, a környezetem változatos színeit, felismerhetek valami összefüggést, rácsodálkozhatok, hogy az ég kék, a fű zöld és a fák nem nőnek az égig, jöhet egy új ötletem és egy csomó érdekesség amit a gondolataim keltette belső zajban nem vettem, nem is vehettem észre.
Ha nagyon nehezen tudom rávenni az elmémet a kikapcsolódásra, akkor nálam az segít, ha valami aktivitásba kezdek ami leköt és örömet okoz, feltöltődök tőle. Például ha belefeledkezem az egyik hobbimba, festegetek, táncolok egyet a kedvenc számomra, állatok között vagyok, friss levegőn vagyok és csak jól érzem magam. És ha innen nézem, akkor nem is olyan ijesztően nehéz ez az elengedés, csak meg kell tudni engedni magunknak.
A végére egy könyvajánló: Eckhart Tolle: A most hatalma című könyve alapmű ebben a témában (elolvasható itt).
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
